Írd ki magadból, aztán lesz valahogy. Legalábbis eddig mindig lett valahogy, tekintettel arra, hogy még mindig itt vagyok. Régen valahogy minden könnyebben ment, mégis meg voltam róla győződve, hogy milyen szar az élet, mennyire rossz nekem, és rohadjak meg, de irigylem a "hatalmas" szerelmi bánattal küzdő énem, akinek a legnagyobb problémája a töri tézé volt.
Aztán gondolom 20 év múlva majd a mostani énemet fogom irigyelni. Persze csak ha itt leszek még, mert jelenleg semmiben sem vagyok biztos. Nincs egy elcseszett biztos pont se, csak én, meg a billentyűzet, amibe kapaszkodok, meg az emlékeim, amiket ide fogok írni magamnak. Mert ha nem lennének, hiányoznának.